Irány Pogányvölgy!

Somogyvámos

A faluban feltárt avar temető és az Ihász-dülőben emelkedő Pusztatorony, egy XII. századi templom romja a korai megtelepedés bizonyítékai. A település a hódoltság alatt teljesen elpusztult, a neve is feledésbe merült. Remetepuszta már a tatár járás előtt is létezett apátsági majd királyibirtokként a területen. Az egykori Vámos falu korábbi helye a templomrom körül volt. A falu XX. Századi történetét a két világháború, az azokat követő földreformok, majd a szövetkezeti mozgalom kibontakozása jellemzi. A falukép egyre inkább rendezett, tiszta utcák, többségében portalanított utak várják az ideköltözőket és természetesen az idelátogató turistákat. Krisna-völgy a letelepedésével és kiemelkedő gyorsaságú fejlesztésével, valamint az európai szintű egyediségével a faluba egyre több látogatót vonzott . A Völgyet meglátogató évi 30.000 turista a falu számára is sokat jelent.

 
 
 

Pusztatorony

 

Somogy megye egyik legjelentősebb középkori templomromja. Nemes egyszerűségében gyönyörködni vágyók úti célja. A régészeti feltárás és az építészettörténeti kutatás szerint az eredetileg román stílusban épült templom egyhajós, félköríves szentéllyel valószínűleg a XII. században épült. Már messzire kiemelkedik hatalmas, négyszögből nyolcszögbe formálódó tornya a környező gabonatáblák közül. Állnak még a templom nyugati és szentély falai is. A templom körül hajdanán falu állhatott. Oldalfalait, támpilléreit a román építészeti korszak alkonyán, a gótika hazai hajnalán emelték. Még magán viseli az előző stílus jegyeit is. A vaskos, védelmi célokat is szolgáló, kemény tömörsége sejteti, hogy a település népe oltalmat lelhetett az ellenség elől a zivataros történelmi időkben e falak között. Még rendíthetetlennek tűnik vastagságával a torony, de már nyújtózni, karcsúsodni látszik, alaprajza még román koriasan egyszerű, de néhány megmaradt tégla azt sugallja, hogy az új stílust már tanították a mesterek.

 

Katolikus templom

 

A középkorban Csopak nevű település akkoriban a pannonhalmi apátsághoz tartozott. Jelenlegi, román stílusú templomát 1933-ban kezdték el építeni. Az építtető az akkori Veszprémi Egyházmegye nagy templomépítő plébánosa, Longauer Imre atya volt, aki a kaposvári Szent Margit-templomot, a nagykanizsai Jézus szíve-templomot, a csurgói, az ajkai, a hácsi templomokat is építette. A somogyvámosi templomot 1933. november 5-én dr. Hoss József apát benedikálta.

 

Krisna-völgy

Ha szeretné legalább egy kis időre letenni a hétköznapok gondjait, megállni a rohanásban és pihenni egy jót, akkor itt a helye. Krisna-völgy egy békés sziget a rohanó hétköznapok tengerén, a Balatontól csak harminc kilométerre, Kaposvár irányában. Kétszázhatvan hektáron fekvő terület – mely egyben kulturális központ és biofarm is – igazán szép látnivalókkal és új élményekkel kecsegtet az idelátogatók számára.
Dísztavak, ligetek, és arborétumok több száz növény- és állatfajnak adnak otthont. Tehenészetük, Biokertészetük, valamint az Iskola épülete szintén látogatható; ezek a helyszínek sok-sok érdekességgel várják az érdeklődőket. Az ide látogató vendégek a recepciótól a templom épületéhez vezető,
kellemes sétaút során tekinthetik meg ezeket a különlegességeket. A Völgy területén jelenleg közel százötven Krisna-hívő szerzetes él, akik ökogazgdálkodással, védikus – az Ősi indiai szentírásokon, a Védákon alapuló – életmóddal, és számtalan hasznos és érdekes dologgal foglalkoznak – önfenntartásra törekedve.

 

www.krisnavolgy.hu